A Flying Boat története
 annak előnyei is, ha egy ország Európa nyugati csücskén fekszik, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. Az első transzatlanti telefonkábel európai végét, a távolság csökkentése végett, Írország nyugati partjaitól indították el. Marconi szikratávíró-állomása Galway közelében relézte az amerikai táviratokat, a harmincas években pedig, a transzatlanti légiforgalom megindulásakor Írország egycsapásra nemzetközi légikikötővé avanzsált.
Akkoriban még ritkaságszámba mentek a betonozott kifutópályák, a legtöbb reptér egy jókora füves rétből, néhány hevenyészett felvonulási épületből és egy birkanyájból állt – ez utóbbiak nyírták a füvet. A süppedős fű azonban nem bírná el a drabális méretű interkontinentális repülőgépek súlyát, ezért keményebb és főleg simább leszállópályát kellet találni. A vizet.
A flying boat névre keresztelt hidroplán repülőgépek 1937-ben kezdték meg az utasok és postazsákok szállítását Európa és Amerika között, és a Shannon folyó vizét használták leszállóhelyül. Ez a lusta folyású, sekély folyó torkolatához közel több száz méteresre szélesedik, ideális leszállópályaként szolgálva. (Egy Foynes nevű kisvárosban működött a reptér, Limericktől harminc kilométerre.)
Ezek a repülő bálnák nem tudtak elég magasan szállni ahhoz, hogy a viharokat kikerüljék, így megesett, hogy félúton vissza kellet fordulniuk, mert az időjárás időközben rosszra fordult. Az utasok ilyenkor kora hajnalban, a sok órás utazástól összetörve érkeztek meg – oda ahonnan elindultak. Egy ilyen alkalommal történt, hogy a pincér, aki az elsősegély-kávét főzte a lestrapált utasoknak, az élettani hatás fokozása érdekében egy kis whiskey-t is öntött a kávéba. A legenda szerint ezután a következő párbeszéd zajlott le a pincér és az egyik utas közt, aki sehogyan sem tudta beazonosítani az ismerős, de valahogy mégis szoktalan ízt:
– Hey waiter, is this Brazilian coffe?
– No Sir, this is Irish coffee.
(Nekünk bezzeg csak magyar narancsunk van. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk...) A flying boatokat azóta rég kivonták a forgalomból (az egykori reptér épülete ma múzeum, érdemes itt megállni, ha erre járunk); de az ír kávé népszerűsége töretlen. Foynesban minden évben megrendezik az ír kávé fesztivált, de kotyvaszthatunk saját magunk is:
Kell hozzá fél deci ír whiskey (az írek ragaszkodnak hozzá, hogy ír kávét csak ír whiskey-ből lehet csinálni); egy teáskanál cukor, frissen főzőtt erős feketekávé és tejszín. Ne használjunk tejszínhabot! A tejszínhabos ír kávé hipergagyi. Egy alkalmas pohárban keverjük össze az első három összetevőt, azután óvatosan (hogy össze ne keveredjen) öntsünk egy ujjnyi tejszínt a kávé tetejére. Ezen a felső tejszínrétegen keresztül kell inni az alul lévő kávét úgy, hogy a kettő lehetőleg ne keveredjen.
A transzatlanti légiforgalommal kapcsolatban alighanem az ír kávé az egyetlen dolog, amit az írek haszonként elkönyvelhetnek maguknak. Két évvel azután, hogy az első flying boat leszállt Foynesban, kitört a második világháború. Ez pedig súlyosan visszavetette az amúgy is gyér forgalmat. (Békeidőben is csak kevesen tudták megfizetni a borsos árú repülőjegyet.) A háború után pedig megjelentek a nagyobb hatótávolságú utasszállító repülőgépek, s hiába építettek új repülőteret Limerick mellett, London lett Európa transzatlanti légikikötője.
De mit számít mindez, lényeg hogy az angoloknak nincs angol kávéjuk!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
annak előnyei is, ha egy ország Európa nyugati csücskén fekszik, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. Az első transzatlanti telefonkábel európai végét, a távolság csökkentése végett, Írország nyugati partjaitól indították el. Marconi szikratávíró-állomása Galway közelében relézte az amerikai táviratokat, a harmincas években pedig, a transzatlanti légiforgalom megindulásakor Írország egycsapásra nemzetközi légikikötővé avanzsált.
1.gif)
