Haris

Latin név: Crex crex

Angol név: Corncrake

A haris egyike az északi félteke legsérülékenyebb madárfajainak. Állománya az utóbbi évtizedekben drasztikusan csökkent, elsősorban az élőhelyéül szolgáló nedves kaszálórétek fogyatkozása miatt.

A védelmi terv meghatározza a veszélyeztető tényezőket: élőhelyek megszűnése, felaprózódása, kaszálás helytelen módja, fészkelőhelyek felégetése, legeltetés elmaradása, túllegeltetés; és javaslatokat fogalmaz meg a legszükségesebb teendőkre vonatkozóan. Ezek a következők: a kaszálás módjának, idejének szabályozása, a szegélyzónák kialakítása, a különböző támogatások bevezetése stb. A védelmi tervben foglaltak megvalósulásával fennmaradna, illetve megerősödne a jelenlegi állomány. A tervezett intézkedések csak a földtulajdonosokkal, gazdálkodókkal történő együttműködéssel valósíthatók meg.

ELTERJEDÉS
A haris eurázsiai elterjedésű faj. A Brit-szigetektől Szibériáig terjed fészkelőterülete, de a mediterrán régióban csak ritkán települ meg. Legfontosabb élőhelyei a nedves rétek, kaszálórétek, ártéri ligetes területek.

Magyarországon élőhelyei - melyek főleg a nedves réteket, kaszálókat foglalják magukba - még számos helyen megtalálhatók. Jelentős állománya azonban csak a Bodrogközben, a Bereg-Szatmári-síkságon, a Bódva, az Ipoly, a Hernád és a Bodrog völgyében, valamint a Cserehátban ismert. Kisebb számban költ az Őrségben, Mártély és Ócsa környékén, a Káli-medencében és a Kis-Balaton térségében illetve a Dél-Dunántúl nedves patakparti rétjein és a Heves-Borsodi dombság területén. Várható azonban, hogy a mind nagyobb területre kiterjedő állományfelmérés során további fontos élőhelyei válnak ismertté.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
Az 1970-es évek közepétől Magyarországon folyamatosan fogyatkozott a haris állománya. A nyolcvanas években még jelentős populációja volt, ami az évtized végére eltűnt vagy minimálisra csökkent. Az első nagy területekre kiterjedő felmérésekre 1979-1986 között került sor. Ekkor határolták körül legjelentősebb fészkelőterületeit is. Pontos állományadatok csak a legfontosabb élőhelyekről állnak rendelkezésre. Az 1998-ban végzett felmérés alapján az akkori hazai állományt 1500 pár körülire becsülték. A nálunk fészkelő állomány nagysága a nedves és szárazabb években nagymértékben változhat. A nálunk fészkelők közel fele egyesével, szétszórtan költ. Legjelentősebb hazai állománya a Bodrogzugban, illetve a folyómenti nedves területeken él. Itt a fészkelő párok száma 100-130 között ingadozik.

VÉDELMI HELYZET
A haris Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. A hazai Vörös Könyv besorolása szerint aktuálisan veszélyeztetett madárfaj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. veszélyeztetett fajok közé tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A haris a nedves rétek, kaszálók tipikus fészkelő madara. Különösen kedveli az olyan területeket, ahol a párbaállási időszakban (május-június) a növényzet 50 cm-nél alacsonyabb, és amelyek jó takarást biztosító száraz kórósokkal szegélyezettek. A territóriumot jelző hímek szinte mindig valamilyen bokor vagy bokorcsoport mellől szólnak. Ez is jelzi, hogy az élőhely ilyen típusú tagoltsága rendkívül fontos a haris számára.

Költés
A tavaszi visszaérkezés után (április vége, május eleje) a hímek változó nagyságú (5-10 hektár) territóriumot tartanak, amelyet jellegzetes "reszelő" hangjukkal jelölnek ki. Gyakran előfordul azonban az is, hogy a májusi élőhelyfoglalásuk ellenére sem költenek az adott területen. Nem tudni pontosan, hogy az ilyen példányok vonulók, vagy az élőhelyen bekövetkezett változás készteti őket továbbállásra. Az éjszakai órákban (22 és 5 óra között) a legaktívabbak, ekkor hangjuk alapján jól azonosíthatók az egyes revírek. A párbaállás májusban kezdődik. A 12-15 cm átmérőjű, 3-4 cm mély, levelekkel bélelt fészket a tojó építi, amelybe 3-12 tojást rak. A fészek sok esetben a még alacsony - 50 cm-nél alacsonyabb - növényzetben van, közel a kaszálót szegélyező magaskórósokhoz. A tojó egyedül kotlik. A fiókák 16-19 nap múlva kelnek ki, önállóan táplálkoznak a tojó - és esetenként a hím - felügyelete mellett. A fiókákat a nedves réteken, kaszálókon vezetgetik, azok 34-38 napos korukra válnak röpképessé. A későn visszaérkező, valamint a másod és pótköltő madarak miatt a fészkelési időszak július végéig, augusztus elejéig is elhúzódhat.

Táplálkozás
A haris elsősorban állati eredetű táplálékot fogyaszt, főként szöcskéket, bogarakat, hangyákat, szitakötőket, legyeket, fülbemászókat, pókokat, százlábúakat, gilisztákat. Esetenként fiatal békákat és kisemlősöket is elfog. Növényi eredetű tápláléka fű-, gyom- és gabonamagvakból áll.

Vonulás
A haris Délkelet-Afrika füves tájain telel, ezért vonulási útvonala rendkívül hosszú. Afrikai telelőterülete pontosan nem ismert. Mivel a faj a Szaharán keresztül vonul, fokozottan kitett az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribb Szahel-övezeti szárazságnak.